BM - OKF

 

ORFK

 

NAV

 

 

MOL

 

HVESZ

 

Volánpack

 

E.A.S.A találkozó - 2016. október 3-4. (Rotterdam)

2016. október 03-04-én került sor az EASA őszi találkozójára, a helyszínt ezúttal a holland egyesület, a VVA biztosította Rotterdamban. A konferencia másfél napos programja ismét rendkívül érdekes témákat és előadásokat tartogatott a meghívottak számára.

Az első napon az ülést levezérlő elnök (Gaston Zens) megválasztása és a jelenlévők (17 ország egyesülete) köszöntése után Wim van Dongen, a VVA Elnöke mutatta be a holland egyesületet. A szervezetet 2001-ben alapították, a jelenleg 605 tagot számláló egyesületben a tagok 90%-a a közúti szállítás területén tevékenykedik, emellett 100-150 tagjuk RID és ADN vonatkozásban (is) érintett.

A bemutatkozást követően Frans van Keulen, a rotterdami kikötő marketingvezetőjének előadását hallgathattuk meg. Rendkívül színvonalas, érdekfeszítő prezentáció keretében mutatta be a kikötő történetét, kiépítésének fázisait, fontos információkat kaptunk munkájuk logisztikai, kiemelten veszélyes áru logisztikához kapcsolódó részéről, a rendelkezésükre álló példás infrastruktúráról és az üzemeltetési kihívásokról. 


A tagságra vonatkozó információk és a pénzügyi beszámolót követően két, korábban az ADR/RID/ADN Közös Ülésre beterjesztett javaslattal foglalkoztunk bővebben:

I. Munkacsoport - Az EASA javaslatát, mely szerint az ADR 1.3 fejezete szerinti oktatást kizárólag okleveles biztonsági tanácsadó végezhesse a tavaszi ülésen elutasították. A holland és magyar egyesület kérdéslistát állít össze, melyeket minden egyesület saját tagsága és országának illetékes hatósága körében egyeztet, ezek eredményét a 2017. márciusi találkozón értékeljük és az eredmények ismeretében várható döntés, ismét be kívánja-e terjeszteni a jövőben az EASA ezt a javaslatot, illetve ha igen, milyen formában. A BTE tagság körében már végeztünk egy előzetes felmérést, ezt természetesen figyelembe vesszük álláspontunk kommunikálása során.


II. Munkacsoport - Az Éves jelentések mintájának beemelését az ADR-be a Közös Ülés szintén elutasította. A jövőben az EASA tagjai az általuk összeállított ajánlástervezetet tagjaik és illetékes hatóságuk körében mutatják be, amennyiben pozitív tapasztalatok, visszajelzések érkeznek ennek kapcsán, 2018-ban ismét beterjeszti az EASA, a konkrét tapasztalatokkal kiegészítve.

4 ország mutatta be új/várható belföldi szabályozását, mely érintheti a nemzetközi szállítmányozásban tevékenykedő vállalkozásokat, ezeket Egyesületünk honlapján hamarosan kivonatolva közöljük.

Összességében rendkívül tanulságos és érdekes 1,5 napot tudhatunk magunk mögött, a kapott információkat folyamatosan közvetítjük a Tagság részére.

Elnökség

2016.11.09.